Archive

Kezdőlap
Hírek

ŐSSZEL MEGKEZDŐDIK A KECSKEMÉT ÉSZAKI ELKERÜLŐ ÉPÍTÉSE

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett a 445. sz. Kecskemét északi elkerülő út 5. sz. főút – 44. sz. főút között szakasz építésének közbeszerzési kiviteli eljárása kapcsán. Az új

Intermodális pályaudvar

Lakossági fórum az intermodális csomópontról

A közelmúltban lakossági fórumot tartottak a városházán Kecskemét intermodális pályaudvarának kialakításáról, illetve közösségi közlekedésének fejlesztési terveiről. A rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, telt ház volt a teremben, és a

Intermodális pályaudvar

ÉVSZÁZADA MEGÁLMODOTT TERVEK IS VALÓRA VÁLHATNAK A KECSKEMÉTI INTERMODÁLIS PÁLYAUDVAR LÉTREHOZÁSÁVAL

Az idén száz esztendeje elhunyt Kada Elek, Kecskemét egykori legendás polgármesterének nagy álma volt egy közlekedési csomópont létrehozása és a vasútállomás épületének elhelyezése a Rákóczi út tengelyében. A most útjára

Intermodális pályaudvar

Egymásra épülnek a közlekedés fejlesztését célzó projektek

Július 16-ig várják az ajánlatokat a „Kecskemét Megyei Jogú Város intermodális pályaudvar és közösségi közlekedés fejlesztése – tervezés, engedélyezés” című, KÖZOP 5.5.0-09-11-2012-0007 azonosító számú projekt keretében a tervező kiválasztására kiírt

Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitációja

Képzések hátrányos helyzetű emberek számára

„Képzési, átképzési programok hátrányos helyzetű emberek számára” címmel indulnak szakmai végzettséget adó képzések a „Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció” című, DAOP-5.1.2/C-09-2f-2012-0001 azonosító számú projekt keretében. A képzési programokra