Közlekedésfejlesztés: több projektötlet kibontására kérték a tanulmányt készítő cégeket

Elfogadta a közgyűlés azt a két döntéselőkészítő tanulmányt, amelyek a „Kecskemét város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések” című és a „Kecskemét város térségi elérhetőségének javítása” című projektekhez kapcsolódóan készültek el. Az első pályázat esetében a grémium felkérte a tanulmányt készítő KÖZLEKEDÉS-TRANSMAN-KÖZTI-KÖZUTAS Konzorciumot, hogy dolgozza ki a Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányt egyebek között arra a projektötletre, hogy az intermodális csomópont a Rákóczi út tengelyébe kerül, egyidejűleg olyan „híd” jellegű épület alakul ki, amely kapcsolatot teremt a csomópont és a Hunyadiváros között. A közösségi közlekedés-fejlesztési változatok között a Belvároson átmenő közúti forgalom csökkentését, a Széchenyi téri végállomás megszüntetését és új decentrumok kialakítását, a mai csillagpontos autóbusz hálózat felülvizsgálatát, a csökkentett, illetve a 0 emissziójú járművek tömegközlekedésbe állítását vizsgálják tovább. Szintén tovább kell gondolni a P+R parkolók kijelölését és összekötését a kerékpártárolással a nagykörúton kívül és az intermodális pályaudvarnál.
A térségi elérhetőségek javítása projekt keretében a tanulmányt készítő FŐMTERV Zrt.-t Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány készítésére kérték fel egyebek között a következő projektötletek kapcsán: 54-es út kapacításbővítése az M5 autópálya és az 5-ös főút között, az Izsáki út négysávos kapacitásbővítése, a Nagykörút ütemezett fejlesztése, az Akadémia u. – Sport u. által kijelölt körirányú út fejlesztése, a térségi kerékpáros hálózat fejlesztése.
Részletek letöltése