Elkészült a természettudományos laboratórium a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban

A természettudományos tantárgyak érthetőbbé, szerethetőbbé tétele a célja annak a fejlesztésnek, amely most fejeződött be Kecskeméten. „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban” című projekt 215.29 millió forint uniós és hazai támogatással valósult meg.

A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes zárórendezvényen Mák Kornél alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd Kiss Róbert projektmenedzser, a Bányai gimnázium tanára mutatta be a fejlesztést. Az iskola diákjai érdekfeszítő természettudományos előadással készültek az alkalomra.
Az uniós és hazai támogatással megvalósuló fejlesztés lényeges célja volt, hogy kísérletekkel, gyakorlatokkal érthetőbbé, szerethetőbbé tegye a tanulók számára a természettudományos tantárgyakat. A projekt során modern természettudományos közoktatási laboratórium jött létre a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium első emeletén lévő, egymásba nyíló biológiai és kémiai szaktantermek, laboratóriumok és szertárak helyén, jelentős eszközfejlesztéssel. Szintén pályázati forrásból történt a megfelelő szakemberek – laboratórium vezetője és két laboráns – bérének finanszírozása, valamint számos pedagógus képzése.
A pályázat során követelményként fogalmazódott meg, hogy a kialakuló laboratórium több feladatellátási helyet szolgáljon ki. Ezért együttműködés jött létre az intézmények között, amelynek eredményeként 18 feladatellátási hely, köznevelési intézmény tart majd rendszeresen tanórákat a természettudományos laboratóriumban.
A fejlesztés jelentőségét növeli, hogy a XX-XXI. század gazdasági bevételeket termelő egyik húzó ágazata a műszaki- és természettudományos terület. Egyre több olyan rendezvényt, versenyt hirdetnek meg már az általános- illetve középiskolás korosztály számára, amelyeken a sikeres szereplés feltétele a diákok természettudományi tudása mellett a csapatmunka, vagy az előadói kompetenciák megléte. Így kifejlődhetnek a tanulókban azok a képességek, amelyek a későbbi felsőoktatási tanulmányaik során hasznosak lesznek. Ma már a műszaki tudományok és a természettudomány ugyanúgy az egyetemes kultúra része, mint a képzőművészet, az irodalom vagy a zene.