Kecskemét város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések megvalósíthatósági tanulmány (KÖZOP)
Bekerülési költség: 320.750.000 Ft
A projekt a városon belüli közlekedés problémáira ad megfelelő választ, a 2008-ban aktualizált közlekedési koncepcióra alapozva.
Az uniós forrást nyert előkészítés fő célja Kecskemét, kiemelten a történelmi belváros buszok és személygépkocsik által okozott forgalomterhelésének csillapítása a közösségi közlekedés korszerűsítésével, több közlekedési mód összekapcsolásával, valamint P+R parkolók létesítésével. A tervekben szerepelnek vasúthálózati fejlesztések, intermodális csomópont kiépítése a pályaudvaron, városi kötött pályás és/vagy zárt pályás fejlesztés, a közösségi közlekedés korszerűsítése az ehhez kapcsolódó járműbeszerzéssel, illetve egy forgalomirányítási központ és utastájékoztatási rendszer kiépítése.
E tervek közül érdemes kiemelni az intermodális csomópontot, amely összesen hat közlekedési forma kapcsolatát teremtheti meg: a helyi, helyközi és turisztikai célú autóbuszok, valamint azok végállomási tárolásának, kiszolgálásának együttes igényeit, a vasúti pályaudvar teljesebb városi kapcsolatát, a térségi kerékpárút-hálózat bekapcsolódását, a P+R parkolók kialakításával és a történelmi főtér gyalogos jellegének erősítésével. A csomópont részét képezné a közös MÁV–Volán felvételi épület, a vasúti pálya felett építendő – peronokat kiszolgáló – akadálymentes felüljáró, és egy P+R rendszerű parkoló, amely mintegy 400-500 személygépkocsinak adna helyet. A MÁV és a Volán közös felvételi épülete a Rákóczi út tengelyében lenne.
Az intermodális fejlesztéshez kapcsolódóan a városi közösségi közlekedési problémák megoldhatóak helyi közlekedési törzshálózati vonalhálózat kialakításával, négy csatlakozási ponttal a kiskörúton, a mellékvonal- rendszeren érkező vonalakon. Megszűnne a belvárosi helyi közlekedési alcentrum, és tízpercenként – tehát igen sűrűn –, ütemes menetrend szerint közlekednének a buszok. A változtatások megbízható csatlakozást eredményeznének a mellékvonalak felé.
A tervekben szerepel egy fedett P+R parkoló a nagykörúton kívül és további parkolók az 52-es, 54-es, 44-es és M5-ös utak felől érkezők számára.
Számolunk azzal is, hogy a Mercedes-beruházás következtében napjában négyszer 500 utassal emelkedik a forgalom, amihez további 15 autóbuszra és 3 új járatra lenne szükség. A fejlesztés során 40 korszerű autóbusz beszerzése a célszerű. Itt külön figyelmet szentelünk a megújuló energiaforrásoknak, amellyel új lehetőségek nyílnak meg a helyi tömegközlekedésben.
A teljes projekt 17 milliárd forintba kerül. Első körben a megvalósíthatósági tanulmány készül el, amely választ ad arra, hogy a tervezett elemek közül melyeket, miként célszerű megvalósítani.
A megvalósíthatósági tanulmányt a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. készíti. A munka 2011 májusára lezárul.