Az uniós források hatékony megszerzése érdekében szerződött a BÁCSVÍZ Zrt. és a Városfejlesztő Kft.
Együttműködési megállapodás jött létre ma a BÁCSVÍZ Zrt. és a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. között. A dokumentumot a társaságok részéről Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató és Nagy Gábor ügyvezető írta alá.
A szerződésben szerepel: a két cég a jövőben együttműködik a hazai, európai uniós és egyéb nemzetközi pályázati lehetőségek feltárásában és a források megszerzésére irányuló munkafolyamatok elvégzésében. Az együttműködési szándék kiterjed a sikeres pályázati tevékenységhez nélkülözhetetlen szakmai előkészítő feladatok – pályázatfigyelés, adat- és információgyűjtés, megvalósíthatósági tanulmányok készítése, műszaki tervek készítése, pályázatírás – elvégzésére, a pályázati dokumentációk elkészítésére, a nyertes pályázatok megvalósítására.
Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen így fogalmazott: “A BÁCSVÍZ Zrt. szerencsésnek mondhatja magát, mert az utóbbi nehéz gazdasági évek során is fejlődött, növekedett. Működési területünk növekedésével számos beruházási igény is jelentkezik, például új laboratóriumot szeretnénk építeni, mert a jelenlegi körülmények között már nem tudjuk teljes körűen ellátni a felmerülő feladatokat. Fontosnak tartjuk azt is, hogy minél környezettudatosabban, energiatakarékosabban működjünk, ennek lehetőségeit évek óta kutatjuk és próbáljuk megvalósítani tevékenységeink során.. Nagy segítségünkre lesz a Városfejlesztő Kft. abban, hogy saját forrásaink mellé támogatást tudjunk találni ezen céljaink megvalósításához, bízom benne, hogy együttműködésünkkel közös értéket tudunk teremteni.”
Nagy Gábor, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője elmondta: “Városfejlesztésről csak komplexen lehet és szabad gondolkodni. Városi tulajdonú társaságként nem csak az önkormányzat pályázataiban való részvételt tartjuk fontosnak, hanem azt is, hogy az uniós források lehívásában minél több szervezet, társaság, vállalkozás sikeres legyen, mert mindez együttesen Kecskemét érdekeit szolgálja. Munkatársaink rendelkeznek azzal a szaktudással, elhivatottsággal, inormációbázissal, amely a fejlesztési célok eléréséhez szükséges.”