ELHELYEZTÉK A KECSKEMÉT ÉS VÁROSFÖLD KÖZÖTT ÉPÍTENDŐ KERÉKPÁRÚT ALAPKÖVÉT
Ünnepélyes keretek között indult ma útjára a „Kecskemét város térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése” című, KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0007 azonosító számú projekt. A Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét Városföldön helyezték el dr. Zombor Gábor és Veszelka Mihály polgármesterek. A mintegy 480 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósuló fejlesztés év végére elkészül.
A fejlesztés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Városföld Község Önkormányzata közötti konzorciumi megállapodás alapján valósul meg. Ennek keretében 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között. A megvalósuló kerékpárút a Búzakalász utcáról 500 méter hosszan indul majd, 900 méter hosszan érinti az 54-es utat, majd az 5-ös főúton halad Városföldig, ahol az utolsó 150 méteres szakasz a bekötő úttal párhuzamos lesz. A kivitelezés a napokban elkezdődik, és év végére véget is ér.