Megtörtént a Kecskemét és Városföld között létesítendő kerékpárút támogatási szerződésének aláírása

Vér Iván, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgatója és dr. Zombor Gábor polgármester aláírták a „Kecskemét város térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése” című, KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0007 azonosító számú projekt támogatási szerződését. A fejlesztés mintegy 480 millió forintos uniós és hazai támogatásból valósul meg.

Az eseményen részt vettek: Gubányi-Kléber József főosztályvezető-helyettes, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága képviseletében, Veszelka Mihály polgármester, a konzorciumi tag Városföld Község képviseletében és Uhlig Rita ügyvezető a projektmenedzsment feladatokat ellátó Kecskeméti Városfejlesztő Kft. képviseletében.

Az elnyert támogatás 480.094.798 forint.


A fejlesztés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Városföld Önkormányzata közötti konzorciumi megállapodás alapján valósul meg. Ennek keretében 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között. A megvalósuló kerékpárút a Búzakalász utcáról 500 méter hosszan indul majd, 900 méter hosszan érinti az 54-es utat, majd az 5-ös főúton halad Városföldig, ahol az utolsó 150 méteres szakasz a bekötő úttal párhuzamos lesz.

Az elkövetkező hónapokban kezdődik meg a kerékpárút tervezése, a kivitelezés várhatóan 2014 végéig tart.