Természettudományos oktatás a Katona József Gimnáziumban
A Bányai Júlia Gimnáziumban szeptember óta teljes kapacitással működik a TÁMOP 3.1.3-10/2 pályázat keretében kialakított természettudományos laboratórium. A 215,29 millió forint uniós és hazai forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően 17 másik iskola diákjai is végezhetnek kísérleteket, egyebek között azok, akik a Katona József Gimnáziumban tanulnak.
A Katona József Gimnáziumot 1948-ban alapították. Az első évtizedekben a képzés tartalma és az oktatás szerkezete is sokat változott, miközben a gimnázium a város és az ország egyik kiemelkedő intézményévé vált. Az intézményben kezdetektől nagy hagyománya és meghatározó szerepe van a természettudományos oktatásnak. Jelenleg a hat évfolyamos képzés egyik osztálya reál irányultságú. A négy évfolyamos képzésben pedig szintén az egyik osztály természettudományos: egyik fele biológia-kémia tagozat, a másik fele matematika-fizika tagozat.
A végzős diákjok közel 100 %-a jelentkezik felsőoktatásba, és közülük 95 % bekerül a választott jó nevű egyetemekre. Ez azt jelenti, hogy évente mintegy 140 katonás diák indul el az értelmiségi pályák felé, ezen belül 50-60 fiatal a természettudományos képzések valamelyikét választja. Közöttük nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a műszaki, mérnöki, az orvosi, egészségügyi, a biológia, kémia szakirány. A természettudományos tanári szakokat 2-3 fő választja.
Természetesen hasonló arányban választják a 11. és 12. évfolyamon a tanulók az emelt szintű érettségi felkészítést, majd végzőseik a fizikát, biológiát és a kémiát érettségi tantárgyként.
A tanórákon kettő fizika, és egy-egy biológia és kémia szaktanterem, illetve labor segíti a színvonalas oktatást. A szaktantermekben interaktív táblák és zártláncú videó hálózat is működik. Az órai munkát jól kiegészítik a fizika, biológia és kémia tehetséggondozó szakkörök, a sokszínű rendezvények, a bemutató órák és a tematikus előadások.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Kutató Iskolájaként a diákok saját maguk által épített robotokkal végeznek különféle természettudományos méréseket, kutatásokat.
A robotokkal eredményesen versenyeznek, pályáznak az ország határain belül és túl egyaránt.
A Szakács Jenő Megyei Fizikaversenyt 14 éve a Katona gimnázium szervezi, amely minden évben több száz fizika iránt érdeklődő, tehetséges megyebeli diák tudását teszi próbára, erősíti meg bennük a fizika szeretetét.
A különböző rangos, országos természettudományos versenyeken az iskola diákjai szívesen indulnak, és szép számban érnek el kiemelkedő eredményeket. Példaként álljanak itt az országos versenyeken az utóbbi években elért eredmények: OKTV kémia 11. hely, OKTV földrajz 20. hely, Less Nándor Földrajzverseny 22. hely, Irinyi János Országos Kémiaverseny 5. hely, Vermes Miklós Országos Fizikaverseny 6. hely, Fizika becslési verseny 2. hely, Mikola Sándor Országos Fizikaverseny 15. hely és Öveges József Országos Fizikaverseny 20. hely. Egyik volt katonás diák 2014-ben Junior Príma Díjat kapott a Magyar Tudomány kategóriában biológiai kutatásaiért.