0 FORINTBA KERÜLTEK A CSÚCSMINŐSÉGŰ BUSZOK KECSKEMÉTNEK

Határidőre leszállította Kecskemétnek az EvoBus Hungária Kft. a Mercedes-Benz Citaro G BlueTec®-Hybrid autóbuszokat. 2014. március 24-től az összes jármű forgalomba áll.

A járművek Kecskemét városának egyetlen fillérjébe sem kerülnek. A projektet ugyanis 95 százalékban az Európai Unió és a Magyar Állam finanszírozza, az 5 százalékos önerőt pedig az önkormányzat sikeresen elnyerte az EU Önerő Alapból.

A 25 Mercedes hibridhajtású autóbusz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása nem csak Magyarországon, de a világon is egyedülálló. Ebből a típusból eddig világszerte közel 100 darab közlekedik, az egy városban lévő legnagyobb flotta is 12-15 darabból áll.

A „Kecskemét város közösségi közlekedés fejlesztése, átalakítása, zéró emissziós zóna megteremtése, soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével” című projekt 5.948.153.000 forint uniós és hazai támogatásban részesült. Mintegy 4,2 milliárd forintba kerülnek az új autóbuszok, a fennmaradó összeg pedig az egyéb projektelemek megvalósulására nyújt fedezetet.

A fejlesztés további elemei: „0” emissziós zóna kijelölése, a városi parkolási és közlekedési rendszer átgondolása, a buszok számára új autóbusz telephely létesítése, a menetrend teljes körű felülvizsgálata, az új helyi „környezettudatos autóbuszvonalak” mentén az érintett megállóhelyek átépítése, átalakítása, ITS utastájékoztató rendszer kiépítése, amely keretében 77 megállóhelyen intelligens utastájékoztató tábla lesz. A táblák mobil internettel kapcsolódnak a forgalomirányító központhoz. A „0” emissziós zónát a közgyűlés a nagykörúton belül jelölte ki.

Kecskemét új, zéró emissziós zónájában a Citaro G BlueTec Hybrid autóbusz akár 10 kilométert is képes megtenni a dízelmotor használata nélkül. Az autóbuszon összesen négy elektromos kerékagymotor működik, amelyek a lithium ion akkumulátorból nyerik a szükséges elektromos energiát és fékezés esetén képesek energiát visszatáplálni a rendszerbe. A folyamatos energiaellátást a dízelmotor által hajtott generátor biztosítja, a motor működése azonban nem folyamatos, az akkumulátor töltöttségi szintjétől függően be-, illetve kikapcsol. A négy elektromotor a jármű vezethetőségét is meghatározza: a szinte hangtalanul közlekedő, sebességváltó nélküli autóbuszon az utasok nem észlelik a váltás miatt jól ismert rándulásokat. Külső megjelenését tekintve a Citaro G BlueTec Hybrid alig különbözik társaitól: az utasteret nagy és világos ablakai és kényelmes ülései jellemzik, a rongálókat térfigyelő kamera-rendszer segít távol tartani.

A fejlesztés elemei várhatóan év végére maradéktalanul megvalósulnak.